A Montreáli Magyarság újra jelentkezik
A montreáli magyar televízios adás második szezonja
Írta: Mailáth Mária
A CH kabel televizió programjában újra láthatjuk a magyar televízió műsorát. Mint már fél évig szerencsés helyzetben voltunk, amikor már alkalmunk volt a magyarságnak anyanyelvén műsort sugározni Montreálban, ismét megnyílt számunkra ez a lehetőség. A CH rendezősége az új évadjában ismét ad 26 héten keresztül lehetőséget a magyaroknak, hogy saját nyelvükön szóljanak honfitársaikhoz és a magyar kulturát, tudományt, híres embereit bemutathassák.
Az adások március elején kezdődnek és augusztus végéig tartanak. Ez az időkeret a magyarságnak nagyon megfelel, mert ellentétben az elmúlt félévvel, most az új második félévben szervezhetik programjaikat, ami alkalmat ad arra, hogy a fontos magyar dátumok és események erre a szezonra eső részét is megünnepelhetik és a magyar nézők mellett a kanadaiakkal is megismertethetik.
A stáb az előző összeállításhoz hasonlóan kezdi működését. Az idén is Nikolényi Csaba jelentkezik, mint a műsor vezetője, mellette, Varga Timea és Ádám Christopher tevékenykednek, mint riporterek. A műsor összeállítását Mailáth Mária végzi és a rendező Patakfalvi Zsolt.
Az egy éves pihenő alkalmat adott a műsor anyagának további összegyűjtésére. Azon szorgoskodunk, hogy nézőink elé olyan műsort varázsoljunk, ami igényeiket kielégiti és tetszésüket elnyeri majd. Időnk volt arra is, hogy végig gondoljuk az elmúlt időt, és munkánkat kiértékelve rájöttünk, hogy az első időben a kezdeti nehézségek ellenére - amik az egymást nem ismeréséből akadtak -a CH vezetősége véleménye szerint, a magyar műsor volt az eddigi etnikai műsorok legjobbja. Ezt figyelembevéve és tudva, hogy együtt működése oly harmonikussá vált, annak eredményeként a jövőben mindig jobb és jobb műsorokat leszünk képesek a nézőinknek bemutatni. Figyelembe vesszük azt is, hogy a múlt évi tevékenységünkkel szemben, amikor inkább csak azokat a személyeket mutattuk be, akik a magyar közösség munkáját vezetik, most azok is bemutatásra kerüljenek, akik a munkát végzik, akik a mindennapi apró dolgokkal foglalkozva teszik az egész közösség munkáját tökéletesebbé. Mindenképpen szándékunkban van megtartani, de ha lehet tovább mélyíteni azt a családias hangulatot, ami bennünket összefog és ezt kiterjeszteni nézőinkre is.
Rendezőnk, Patakfalvi Zsolt mondta, hogy az első sorozat adásra úgy készült, mint magyar származású de már Kanadában felnőtt fiatalember és hogy olyan műsort rendezzen, amivel tiszteletben tartja saját magyar származását. Most ezt magyarságára büszkén folytatja.
Az a tény, hogy ismét 26 hetet kaptunk szemben azokkal a nemzetiségi csoportokkal, amelyek létszáma sokkal nagyobb azt mutatja, hogy elnyertük a CH rendezőség elismerését. Természetesen ezt nem egyedül mi érdemeltük ki, hanem az egész montreáli magyar közösség, akik segítettek nekünk munkánkban támogatásukkal. A sok email-el, amit a TV állomás kapott, elismerő, vagy éppen kritikus kommentárokkal, azt bizonyította, hogy nézik a műsort, érdeklődnek és ez volt, ami a legtöbbet jelentett az elkövetkező 26 hétnek elnyerésében.
Továbbiakban is örömmel várjuk kedves nézőink segítségét, hozzászólásokkal, indítványokkal, arra vonatkozóan, mit szeretnének látni, hallani, amit a lehetőségekhez mérten ebben az évben is figyelembe veszünk és teljesítünk. Ez évben már saját email címet is kaptunk, ahol elérhetnek bennünket: hungary@chmontreal.com
Első adásunk 2005 március 6-án 21.30-22.00 órakor lesz a 14-es TV állomáson. Ettől kezdve, a Montreáli Magyarság minden szombaton ugyanebben az időben jelentkezik és a műsor a hét folyamán háromszor ismétlődik. Ennek időpontját a későbbiekben közöljük, amikor a teljes műsorrendet megkapjuk.
Viszontlátásra!
Forrás: Magyar Krónika (Nyomtatott változat), 2005. január 28.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home