A Montreáli Magyarság

vasárnap, február 20, 2005

Egy közösség hangja

Írta: Ádám Christopher

2005. március 5-én este 21.30-kor sugározzák A Montreáli Magyarság című televíziós program második szezonjának első adását a CH-14 kábel csatornán. Egy év szünet után újra a képernyőkre kerül a helyi magyar televíziós program, mely a 2003 szeptemberétől vetített első szezonjától kezdve a montreáli magyar közösség szolgálatára és annak bemutatására fektette a hangsúlyt. A már megszokott hagyományt őrizve, a következő 26 adás során is közösségi jelleget ölt a montreáli magyar adás. Nikolényi Csaba, a Concordia egyetem politológia professzora mellett ismét riporterként tevékenykedik Christopher Adam, az ottawai Carleton egyetem mesterfokú hallgatója valamint Varga Timea, a Magyar Iskola tanára. Patakfalvi Zsolt mellett Mailáth Mária, a Magyar Krónika főszerkesztője pedig ismét a műsor rendezésével foglalkozik.

Már február 19-én, egy hideg és havas szombati délutánon összejött a magyar adás csapata a stúdió épületében és elkezdték az első program összeállítását. A második szezon első műsorában a nézők megismerkedhetnek közelebbről Dr. Csejtei Istvánnal, a Magyar Köztársaság montreáli főkonzuljával egy interjú keretein belül és betekintést nyerhetnek munkájába. A nézők szintén találkozhatnak az e hónapban leköszönő lengyel adás két fiatal műsorvezetőjével akik baráti kapcsolatot ápoltak a Montreáli Magyarság stábjával. Ezen kivül beszámolunk a montreáli magyar közösségben történt nagyobb eseményekről és megmozdulásokról, a Magyar Iskola néhány tanulói jelentkeznek versekkel és rövid énekekkel, valamint bemutatjuk a magyar fővárost, Budapestet, képek és kisfilmek segítségével. Az új szezon második adása—mely március 12-én lesz látható—szintén ki lett dolgozva. A Montreálba látogató Csókay Károly atya, a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség volt plébánosával és jelenleg a Miskolcon működő avasi katolikus egyházközség plébánosával készült egy interjú. Többek között Csókay atya elmeséli, hogy miként került vissza Magyarországra a kilencvenes évek elején és milyen kihivások mellett kezdett neki egy új templom szervezéséhez. Szintén ebben a műsorban emlékezünk meg a montreáli magyar közösség egyik kimagasló vezetőjéről, Dr. Gyulai Blankáról aki nemrégiben hunyt el. Dr. Gyulai Blanka nevéhez fűződik többek között a Magyar Otthon felépítése. Ezen kivül pedig bemutatásra kerül egy két-részes interjú Zalai Péter pénzügyi tanácsadóval aki az adószezon kezdetére való tekintettel ad néhány tanácsot a pénzügyek rendezésével kapcsolatban valamint egy beszélgetés a Hungaria Társadalmi Egyesület által nyújott ösztöndíjak nyerteseivel és Keresztes Imrével, a Klub elnökével.

A televízióstúdióban készült interjúk mellett, az új szezonban időnként szintén bemutatásra kerülnek helyi magyar rendezvényeken készült videók és egyéb felvételek. Az elsők között lesz egy videó, mely a Gyöngyös Bokréta által megrendezett népitánc találkozón készült a magyar adás számára. A CH TV állomás vezetői számára továbbra is elengedhetetlenül fontos, hogy visszajelzésben részesüljenek a második szezonját kezdő magyar műsorral kapcsolatban. Tavaly is éppen a nézők hozzászólásai és visszajelzései bizonyították, hogy van érdeklődés a montreáli magyar műsor iránt és ez tette lehetővé, hogy egy ujabb 26 adás, azaz egy félév erejéig a képernyőkre kerüljön a város magyar közössége. E-mail elérhetőség: hungary@chmontreal.com